3.3333333333333 1 1 1 1 1 Rating 3.33 (3 Votes)

Tic Tac reklám

*************************
Tic Tac cukorka ? 15s +++ Értékelés: 4,2/10
Ülök a tévé előtt, és nézem ezt a reklámot. Félreértés ne essék, nem azért ülök a tévé előtt, hogy ezt a reklámot nézzem, hanem ? tessék elképzelni ? miközben néztem azt a műsort, amiért ülök a tévé előtt, aközben egyszer csak elkezdték vetíteni ezt a reklámot, pedig nem is volt benne a műsorban. Aztán mások elmagyarázták, hogy ez a tévékben így szokott lenni, hogy ez így normális, és valószínűleg én nem vagyok normális.

***************


***************
Na mindegy, ez van, és feltehetőleg valóban én nem vagyok normális, amit az is igazol, hogy ebből a reklámból, úgy ahogy van, egy megveszekedett kukkot sem értettem. Na jó, a végét megtekintve legalább az kiderült, hogy mit reklámoz, sőt, arra is rájötten, hogy a három fehér tömzsi nudli, az voltaképp a reklámozott cukorka egy-egy szemecskéjének a megszemélyesítése. De hogy mi zajlik közöttük, mi ez a falas dolog, arról fingom sem volt.

Szóval indításképpen áll két mentolos kolléga, méghozzá sapkában egy fehér fal előtt. A falra az van írva, hogy falra lépni tilos. Én meg érzem, hogy már ennek a kezdőképnek is valami humoros jelentése kell hogy legyen, de fogalmam sincs mi az. Esetleg a termék normál fogyasztásának következményeképpen olyan eufórikus állapot szokott kialakulni a fiataloknál, hogy vidám szaltózásba kezdenek, amelynek során a legközelebbi falra is felszaladnak picit? Vagy ez így önmagában nagyon vicces, hiszen milyen felesleges felirat, hogy falra lépni tilos, ugyanis ki szokott a falra lépni, ha-ha-ha? Hosszas töprengésemből végül az riasztott fel, hogy az egyik nudli megszólalt imígyen: Jön a négyszemű. És akkor jött egy harmadik mentolos nudli szemüvegben. Mondjuk azt értettem, hogy a négyszemű kifejezés az vicces egy szemüveges esetében, mert ezen már óvodás koromban is röhögtem, pedig az elég régen volt. Aztán azt mondja a négyszemű (ha-ha-ha), hogy üldöz a barátnőm. Nem tudnátok egy jó alibit? Hát ez is tök vicces, hiszen egy mentolos cukorkának milyen lehet a barátnője? Lehet, hogy nem mentolos, hanem mondjuk eper ízű? Nekem például akadt egy ilyen barátnőm valamikor. Ő is egy cukor falat volt.

Na de halljuk, mit mondanak erre a többiek? Azt mondja a dupla csíkos sapkás női hangon, hogy mi lenne, ha falaznánk neki. Már megint ez a fal. Biztos nagy jelentősége van, ha feltehetőleg attól vicces egy mondat, hogy ezt a szót belefűzik, ezzel a szóval játszanak, amiképpen a társ válasza is erre utal. Vagy falazzuk be – mondja, és hülyén röhögnek utána. A négyszemű el, majd termékismertetés, és szlogen.

Jó, rendben, valószínűleg nekem nagyon rossz a humorérzékem. De nem hagytam annyiban, cselekedtem azt, ami ilyenkor teljesen normális, vagyis ahogy nyilván minden ember teszi egy reklámfilm megtekintése után, felkeltem, odaültem a számítógép elé, és megpróbáltam kinyomozni, mi a bánat volt ez. Nos, van egy oldal az arckönyvön (facebook), ahol valami wall comedy, vagyis fal komédia zajlik ezen termék gondozásában. Azt kell csinálni, hogy

1. Kapd elő a legviccesebb szövegedet!
2. Írd be a boxba és formázd meg a kedved szerint!
3. Oszd meg, hogy megnevettesd a többieket is!

Tovább nem néztem, mert engedélyezni kellett volna, hogy az alkalmazás belenézzen a teljes magánéletembe, de azért elgondolkoztató, vajon milyen hatásmechanizmusban gondolkodott a kreatív a termék robbanásszerű elterjesztését megcélzandó? Szóval az ember nézi ezt a reklámot, és természetesen nem ért belőle egy kukkot sem. Ez annyira irritálja, hogy felpattan, és odarohan az internethez. Innentől kezdve az idősebb korosztály kizárva. Ennek utána a célszemély rálel a megfelelő oldalra, és ugyan továbbra sem érti, hogy ez miért úgynevezett fal komédia, de legalább konkrét utasításokat kap, mit kell tennie. Azt kell tennie, hogy a vicces gondolatát nehogy már a normál módon ossza meg, hanem ezen az alkalmazáson keresztül, hogy megtegye azt a szívességet, miszerint ingyen továbbreklámozza a vonatkozó terméket. Ügyes. Ja, azt meg se néztem, hogy legalább nyerhet-e cserébe valamit. De így kell hogy legyen, hiszen az oldal statisztikája szerint ebben a pillanatban 36 528 ember lájkolja e felületet. És ennyi ember csak nem ül fel a semmiért ekkora baromságnak. Én például nem ültem fel. Na, megyek, randevúm lesz. Gyorsan be is kapok két-három tic-tac-ot.
*******************************************************************************

Értékelés: 4,2/10 pont (ISTCT szám)

A BRAND bevésése (Imprinting) – 5/10
A forgatókönyv és/vagy a történet (Script) – 2/10
Az igazság faktor és/vagy a valós érték (Truth) – 4/10
A látvány (Scene) – 5/10
A technika (Technology) – 5/10
{mxc}