5 1 1 1 1 1 Rating 5.00 (1 Vote)

Porotherm reklám

*************************

Porotherm okostégla – 30s +++ Értékelés: 4,2/10

Mint már láttuk, a reklámok közt is vannak B, sőt C, vagy akár D kategóriás reklámok, amelyeket leginkább nem a művészi színvonal, hanem inkább a ráfordított pénz különböztet meg egymástól, illetve sorol be a különböző kategóriákba. Na jó, bizonyára lehet kevés pénzből is jó (úgy értem „reklámjó”) reklámot készíteni, de mégis célszerűbbnek látszik e kategóriákat nem a reklámok úgymond jósága, hanem sokkal inkább a „grandiózussága” alapján felállítani. Ugyanis ez utóbbi sokkal inkább jellemző a reklámokra, mint az előbbi.

***************

***************

Figyelj Józsikám, csináljunk már egy rendes reklámot ennek a mi téglánknak, olyan igazi reklám reklámot, na. Szóval ne csak adatok, meg szép színes kiadványok, plakátok, ilyesmik, hanem úgy rendesen sztorival, meg dramaturgia, meg színészek, szöveg, stáb, kameraman, rendező, büfé kocsi, tudod te azt. Olyan igazi reklámot. De azért az isten pénzét ne költsük el rá. Vágod?

Talán így fogalmazódhatott meg a mellékelt műt eredményező ötlet. Vagy nem így. De mindegy is, a mű, mint látható megszületett, és kitörölhetetlenül bevéste magát az emberiség kultúr- és gazdaságtörténeti kódexeinek aranybetűkkel írt oldalaiba.

Én például ha építkezek, mint ezt nyilvánvalóan oly gyakran teszem is, ahogy te is, akkor bemegyek a téglaboltba, és megkérdezem, hogy milyen téglák kaphatók… egy fenét, hanem akkor azt mondom a tervezőnek, szeretném, ha a házam nem volna széllel bélelt, vagyis a lehető legkevesebbet kelljen fűtésre, hűtésre költenem. Illetve talán nem is kell ilyet mondanom, hisz tudja ezt ő magától is, ráadásul nyilván van ismerete arról mi a kínálat téglából ezen a fronton. Na de akkor voltaképp kinek készült ez a reklám? A szakember tudja, megjelenik neki a CAD/CAM adatbázisában, én meg nyilván nem innen kiindulva fogom megfogalmazni az igényeimet. Vagy pont az a cél, hogy figyelmeztessem a tervezőt, na de kolléga, ide miért ilyen téglát rendelt, amikor a tévében láttam, hogy ez ennyivel, meg annyival olyanabb? Biztosan imádná. OK, nyilván az egyszerűbb, saját kivitelezésben gondolkodók számára szánták e reklámot, és nyilván úgy gondolva, ezek ilyen egyszerűbb népek is lehetnek amúgy. De lehet, tévedek, és inkább úgy gondolva, egy rendes brand-nek már igazi, nagyobb ívű reklám dukál.

Egyetemi oktatóterem… az nem oktatóterem bunkókám, az előadóterem. Jó, akkor előadóterem, ez azonnal megemeli az üzenet fontosságát, komolyságát, érvényességét, bizalmi faktorát, mert ugyebár az egyetemi dolgok már nagyon okos dolgok. És akkor magyaráz az a szórakozott külsejű professzor bácsi, és úgy kezdi a mondatot, hogy lássuk csak. Tudod így kezdik a professzorok a komoly bizonyításokat is. Tudósosan. És nézd csak! Te most itt tulajdonképpen egy egyetemi előadást hallgatsz, és csodák csodája, minden szavát érted! Érted? És most megtudhattad, hogy a fal hőszigetelő képességének kb. 50-át a tégla adja. És a fal adja a másikat, vagy mi. Gondolom. Az 50% nagyon fontos, és mivel könnyen felejthető szám, látjuk is, ahogy az egyik diák nagy gonddal és nagy számokkal le is jegyzeteli. Így történik ez az egyetemeken. Téged nem vettek fel, de most láthatod mégis. A kérdés most már csak az, hogy OK ez az 50%, de hogyan tehetjük házunkat még energiahatékonyabbá? Te azt gondolnád, most valami nagyon újszerű, sosem hallott megoldás következik, például valamilyen energiapajzs, vagy más ilyesmi.

És ekkor, rég letűnt szocreál korok reklámjainak hangján megszólal egy eminens diák a hallgatóság soraiból és közli, voltaképp egy még jobb téglával. Ezzel a téglával tetszik tudni, amit itten reklámozva vagyunk éppen.

Józsikám tudod, hogy nem voltunk képesek két profi színészt megfizetni, csak az olcsójánost, meg az amatőrt. De pofás lett így is nem?

És te most kiszámíthatod, ha a hőszigetelésért 50%-ban felelős összetevő hőszigetelő képessége 50%-al nő, akkor hány százalékkal nő az egész fal hőszigetelő képessége, illetve az eddig 50%-ban felelős összetevő innentől kezdve hány százalékban lesz felelős az egész fal hőszigetelő képességéért? Vagy hiába járatlak erre az egyetemre?

*******************************************************************************

Értékelés: 4,2/10 pont (ISTST szám)

A BRAND bevésése (Imprinting) – 4/10

A forgatókönyv és/vagy a történet (Script) – 3/10

Az igazság faktor és/vagy a valós érték (Truth) – 7/10

A látvány (Scene) – 4/10

A technika (Technology) – 3/10