Kinder reklám
*************************
Kinder tejszelet ? 30s +++ Értékelés: 4,8/10
Azon gondolkodom, vajon miért jön be ? mert ezek szerint bejön ? ha valamit rombolva reklámozunk? A fókuszcsoport vizsgálatok nyilván azt igazolják, hogy ilyenkor egy csepp kellemetlen érzés sem jelenik meg a befogadó célközönségben, hiszen ha úgy volna, az csökkenthetné az adott termék iránti vágyakozás mértékét. Nem? Úgy tűnik, csak bennem jelenik meg egy-két csepp kellemetlen érzés. Na bumm, legfeljebb nem veszek ilyen szeletet. (De veszek, mert szeretem, pedig hizlal.)
***************
***************
Én tehát abnormális vagyok, és mint ilyen egy jelentéktelen kisebbséghez tartozom, amely létszám nagyon helyesen nem figyelembe veendő egy termék értékesítési stratégiájának megtervezésekor. Az emberek számára kacagtató az összetörő bútorok és az összetörő méregdrága plazmatévék látványa. Nyilván, mert nem az övék. Az emberek szeretik nézni, hogy mással történik valami rossz, mert közben kellemes meleg érzéssel gondolnak arra, hogy mindez éppen nem velük esik meg, és nem is eshet meg soha. Persze ezt nem gondolják így tudatosan végig, csak megjelenik bennük futólag egy kellemes érzés felhang, ahogy bennem ugyanezen dolgok láttán futólag egy ellenkező értelmű. Ők tehát ezt hozzáadják a termékvásárlási késztetéshez, én elveszem belőle.
Persze mások értik, és úgy is élik meg, hogy ez poén. Hogy ha összeütjük a tenyerünket, akkor egy súlyos hűtőszekrény esik le törve-zúzva valahonnan, és akkor csak ki kell belőle venni a terméket. És ezeknek a másoknak úgymond össze is áll a sztori, ellentétben velem, pontosabban nem akadnak fel mindenféle apróságokon, nem kezdenek logikázgatni, csak befogadják a látványt, és jól megjegyzik, milyen termékről van szó.
Ugye azt mondja az a tervező, vagy milyenes fazon, hogy kellene még egy igazán ütős ötlet. Erre a fiatal gyerek összecsapja a tenyerét, és leesik a terméktároló hűtőszekrény. És ez egy igazán ütős ötlet. Ez a történés ottan. Hú de súlyos – mondja erre a tervező srác. Dehogy – vágja rá a fiatal, és kivesz egy terméket. Majd jön a termékismertetés, hogy tej, méz, piskóta, és hogy ez mindig bejön a főétkezések között. Tehát a tervezősrác a hűtőre mondta, hogy súlyos, a fiatal gyerek válaszul meg a termékre, hogy dehogy. Vagyis félreértették egymást. Nem? Mert tényleg, egy ilyen szeletke, sohase súlyos. Semmilyen dologból nem súlyos egy ilyen mennyiség. Ja, de lehet, az összetevőkről van szó, hogy azok semmi különös, csak ilyen természetesen egyszerű dolgok. Tehát nem a hűtő a dehogy, nem a szeletke súlya a dehogy, hanem az összetevők a dehogy súlyosak. Gondolom. Mert nekem igenis összeállt.
Azért a sztori itt nem ér véget. A többieket ugyanis érdekli, hogy mégis hogy csinálta ezt a hűtőszekrényeset a tejfölösképű. Azaz itt nyilván további bizalomerősítő közlés következik a termék irányába. A tejfölösképű el is meséli, hogy ezt az anyukájától tanulta, otthon a konyhát szokták volt szétverni ilyen hűtőszekrényekkel. Amúgy kedvtelésből. Mert hogy az anyukája tudja mi a jó. Mennyből jött hűtőkkel szétveretni a lakást. Ráadásul ez mindig működik. A többiek csodálkozva rá is kérdeznek: Mindig? Mindig. A főétkezések között. – válaszol a gyerek. Ezek szerint azért ez a mutatvány csak a főétkezések között működik, vigyázni kell. És be is mutatja, ekkor törik össze a plazmatévé. De nem gáz. Vicces ez.
Ja persze, ez olyan szimbolikus izé. Hogy olyan ütősen bejön, mintha egyenesen az égből pottyanna alá egy nagy hűtőszekrénynyi mennyiség. Tehát ez a könnyű kis természetes semmiségekből összerakott szeletke, ami annyira könnyű, hogy még étkezések között fogyasztva sem veszi el az étvágyadat, súlyos hűtőszekrényként ütős dolog. Már úgy értem a nagyszerűsége. Az élvezeti értéke.
Izé. Nem figyeltem a szlogenre. Mindig bejön. Vagyis a szó mindkét értelmében. Így már koherens. Gyerekek, mindig bejön. Erre agyaljatok. Hát én úgy gondoltam, hogy egy ilyen tejszelet mindig bejön oda, ahol vagyok, például a szobába, a vécébe, vagy amikor éppen dugom a csajom… ejnye, ez nem jó fiam, ez kellemetlen érzéseket kelt, senki nem szereti, ha rányitnak, amikor valamit dug, meg különben is, ez olyan direkt. Akkor inkább ez a hűtőszekrény, ami az égből jön be, és mindent összetör tapsra. Vagy mégis egy értelemben jön be? A mutatvány is mindig bejön, mint a termék maga? De hát ha csak annyira jön be a termék, mint ahányszor tapsra leesik egy hűtőszekrény az égből, akkor…. Nem való már nekem ez a kreativitáskodás…
*******************************************************************************
Értékelés: 4,8/10 pont (ISTCT szám)
A BRAND bevésése (Imprinting) – 4/10
A forgatókönyv és/vagy a történet (Script) – 2/10
Az igazság faktor és/vagy a valós érték (Truth) – 5/10
A látvány (Scene) – 7/10
A technika (Technology) – 6/10
{mxc}