1 1 1 1 1 Rating 0.00 (0 Votes)

MOL reklám

*************************
MOL imidzsfilm ? 30s +++ Értékelés: 4,2/10
Ez egy ilyen nagyvállalati imázs építő film, amely azt a célt szolgálja, hogy megszerettesse az emberekkel ezt a jóságos nagyvállalatot, amely csak értük van. Azokért is, akik szolgáltatásait szeretnék igénybe venni, és azokért is, akik e vállalat berkein belül képzelik el szépen ívelni a karrierjüket. Azt mondja el nekünk e rövidke üzenet, hogy ez egy emberért és haladásért való nagyvállalat, amelynek szemében a legfőbb érték ennélfogva maga az ember és világa. Nem pedig a csúnya pénz.

***************


***************

Ugyanis az emberek nem szeretik az olyan cégeket, akiknél első helyen például a csúnya pénz áll, mert az ilyenek ennek érdekében mindenre képesek, még akár embert ölni is. Az emberek tudják, hogy a pénz nem boldogít, ennek ellenére a többség úgy véli, annak, mármint a boldogságnak legalábbis szükséges feltétele. Ezért mégis törekszenek rá, hogy minél több legyen nekik. Mármint az emberek. Mármint pénz. De egy ilyen nagy komoly cégtől mégiscsak pofátlanság volna, ha a pénzszerzést helyeznék előtérbe az emberek helyett. Ezért nem szólhat a pénzről ez a szép kampányfilm.

Repül a kamera a föld fölött, amíg egy olajkúthoz nem ér. Ekkor megállapodik egy nagyon szomorú olajipari alkalmazotton, aki végső elkeseredésében egy hatalmas kereket forgat teljes letargiába merülve. Odébb kollégái a fúrófejjel vesződnek (gondolom), miközben egy társuk alulról fényképezve a napkorong ellenfényében félmeztelen, izmos testére friss vizet permetez. A megrendítő szocreál beállítás alatt közlik velünk, hogy a világot akarjuk megismerni. Ez nyilván utalás a cég világpiaci jelenlétére, és további terjeszkedési szándékaira némi eufemizmussal. Utalnék a bibliai „ismeré az ő feleségét” szófordulatra, ami voltaképp meghágást jelent.

„A tudásban rejlő értéket megtalálni, és támogatni.” Mármint hogy ezt is akarja a cég. Vagyis kiművelt emberfőket leakasztani magának, ami teljesen érthető. Ez egy technológiával agyonzsúfolt iparág, kell az ész. Látjuk is, kikre gondolunk, végzős egyetemisták fövegei repülnek a magasba, örömkönnyek folynak, árad a szeretet. Szó sincs holmi profitorientáltságról, érdek vezérelt tudatos embervadászatról.
És lám, íme, a munkaerejét értelmesen, egészségesen, kulturáltan, azaz magas fokon újratermelő ember. Nézd csak ezt az autóban szabadságra menő boldog családot, akik azonban jól láthatóan viszik magukkal az egészséges szabadidőtöltés szimbólumait, a kerékpárokat. Ezt támogatja ez a cég. A te érdekedet tartva elsősorban szeme előtt. Mert mindannyian egy irányba tartunk. Te és ez a cég. Közös a célotok. A te boldogulásod, és egyáltalán a világ boldogulása. Ha a cég boldogul, te is boldogulsz. Ha te boldogulsz, a cég is boldogul. Ha te megboldogulsz, a cég akkor is boldogul. Ja, bocsánat, ezt nem üzeni ez a reklám, hiszen mit kezdene a cég megboldogult munkatársakkal? És a kerékpáros csapat ennek jegyében egy cég logós háromszöget formálva kerekezik vidáman tovább a szebb jövő felé tartó nyílegyenes, tehát vargabetűktől és tévutaktól mentes úton.

De tényleg, ha egyszer ez a cég valóban megfizeti a számára értékes, értsd nagy hasznot hajtó munkatársakat, akkor végül is igazat mond, nem? De. Meg is kérdezi a végén, hogy és téged mi hajt? Nem itt nem az a kérdés tárgya, hogy vajon milyen hashajtóval élsz rekedős napjaid kínjait enyhítendő, bár a kissé kétértelmű megfogalmazás még a gyengébb asszociációs képességekkel rendelkező befogadóban is könnyen felidézheti a vonatkozó problémát. Hanem itt az a kérdés tárgya, vajon van-é néked is ilyen motivációs környezeted, amely úgy meghajt, mint valamely kiváló rekedés oldó, mégpedig abban a vonatkozásban, hogy nagyon teljesítmény orientált leszel tőle. Vagy úgy is értelmezheted, hogy miután ők őszintén elmondták, hogy őket mi hajtja – világ megismerés, tudásban rejlő érték megtalálása, támogatása – most őszintén kíváncsiak, hogy téged mi hajt? Mert meg fogják neked mutatni, hogy a téged hajtó, és az őket hajtó – bár első hallásra lehet, nem azonosak – mégis mindkettőtöket egy irányba, egy közös cél felé hajt. Tehát ott a helyed náluk. Az a néhány ember pedig, aki máshol kénytelen dolgozni, vagy nyugdíjas, legalább most megtudta, miért ennek a fantasztikus cégnek a szolgáltatásait kell igénybe vennie, ha pont olyasmikre van szüksége.

Engem meggyőzött. És ha most ezt a céget választja, ajándékba kap mellé egy Jumbo bögrét, és két fantasztikus ShoeClean cipőtisztító kefét! Rendelje meg most!
*******************************************************************************

Értékelés: 4,2/10 pont (ISTCT szám)

A BRAND bevésése (Imprinting) – 4/10
A forgatókönyv és/vagy a történet (Script) – 3/10
Az igazság faktor és/vagy a valós érték (Truth) – 4/10
A látvány (Scene) – 5/10
A technika (Technology) – 5/10
{mxc}