Bepanthen reklám
*************************
Bepanthen kenőcs – 30s +++ Értékelés: 3,8/10
Ilona, a kenőcsügynök az órájára nézett. Már elmúlt dél, pedig féltizenkettőre ígérte a vizitet. Bosszankodott, nem számított rá, hogy az előző címen ennyire eltelik az idő. De hát legalább három különféle mintababát is elő kellett vennie ahhoz, hogy a különböző típusú popsikon bizonyítsa a termék hatékonyságát. Meleg volt, a mintababák már nyugtalankodtak a termékbemutató táskájában. Becsöngetett tehát a régi, de szépen felújított bérház negyedik emeleti lakásának ajtaján.
***************
***************
A fiatalasszony, aki ajtót nyitott, szemmel láthatóan még nem lehetett közvetlen felhasználója a táskában rejlő termékeknek, hisz babája, popsijával együtt, még belülről domborította anyukája pocakját. Egyéb gyermekhangok pedig nem hallatszottak. Ebből, meg abból az információból, amit az anyuka adott Ilonának, miszerint ez lesz az első gyereke, Ilona azt a következtetést vonta le, hogy az anyukának még nem áll rendelkezésére a termék kipróbálását lehetővé tévő felület. Ezért Ilona azonnal elővette az egyik mintababát, jómaga felöltött valami rózsaszín lenge göncöt, kibontotta vállig érő barna haját, és mintegy anyukaként a következőket mondta a terhes anyuka szemébe nézve: Kisbabám számára a legfontosabb a megbízható ápolás és védelem. Azzal a pelenkázóra fektette a mintababát.
Ilona szerette a munkáját. Szerette, mert élvezte, ahogy az anyukák csodálkozástól tátva maradt szájjal nézték a változást, ahogy az elgyötört minta baba popsik szinte újjászületnek. Most is, ahogy kicsomagolta a mintababát, már előre élvezte a bemutatandó hatás által majdan kiváltandó hatást. És már kente is a lemeztelenített babafenékre a terméket, miközben tájékoztatta az anyukát, hogy a Bepanthen mindkettőt tudja. Mármint az ápolást is, meg a védelmet is. Ritka dolog ez egy kenőcsnél. És most jött az a rész, amit különösen szeretett. Megnyomva egy titkos gombot, ami egyébként a mintababa kislábujjának látszott, beindult a szemléltető animáció. A baba feneke fénylő glóriába borult, és három színes pattanás jelent meg rajta egyenként a következő felirattal: B5 provitamin, mandulaolaj, és lanolin. Továbbá pirosas rózsaszínes cseppecskék kezdtek áramlani a fénylő felülettől befelé. Na meg egy fehér „Ápolás” felirat is manifesztálódott egyúttal a baba hátsófertályán. És akkor mondhatta az Ilona, hogy ezek itt hárman nem csak táplálják a bőrt, de áttetsző vízlepergető rétegük óvja is a külső hatásoktól. És tényleg, azonnal látható vált, ahogy kék nyilak formájában jönnek a külső hatások, és a visszaverődés szabályainak megfelelően a beesési szöggel azonos szögben verődnek vissza az immáron áthatolhatatlan baba popsiról. Ezután Ilona felvette a bekent babát, karjára ültette mint mindig, és lenyűgözött anyuka szemébe mondta a súlyos, megfellebbezhetetlen végkövetkeztetést: Ezért minden pelenkázásnál Bepanthent használok.
Természetesen most is azonnal több tonna szert kellet e háznál hagynia Ilonának, aki ennél fogva immáron igen gazdag nő volt. Hogy miért járta mégis fáradhatatlanul továbbra is termékbemutató útjait? Hát igen, mert szerette az embereket, és hitt abban, hogy missziót teljesít.
De most, most az egyszer az utolsó résznél hirtelen úgy érezte, nem lesz képes tovább csinálni. Pedig ezerszer átélte már, ahogy ilyenkor egy érett férfihang kockázatokról és mellékhatásokról kezd el beszélni valahonnan fentről, de most, valamiért Ilona rádöbbent a dolog valódi jelentőségére. Te jó ég! Lehet, hogy eddig áldásosnak hitt tevékenysége nyomán egyes babáknak, és rajtuk keresztül az édesanyjuknak szenvedést okozott? És ő nem is tud róla? Lehet, hogy egyes babák pirosra irritált fenékkel bőgik át az éjszakát, mert ő Ilona tulajdonképpen mérget adott el az édesanyjuknak? És Ilona úgy érezte, olyan súllyal nehezedik rá ez a felismerés, hogy szinte összeroppantja. Meg kellett állnia, a bőrönd kiesett a kezéből, kinyílt, a mintababák azonnal szanaszét szaladtak, a kenőcsös tégelyek szétgurultak, ő maga pedig lerogyott egy ott álló padra. A kezébe temette az arcát, és keserves sírásra fakadt. Majd felemelte könnyáztatta orcáját, a lebukó nap felé fordította, és fogadalmat tett. Soha többet nem ad el olyasmit, aminek kockázata és mellékhatása van. És így lett Ilona homeopata szerekkel házaló ügynök. Számára ez volt a baba popsi kenőcs mellékhatása.
*******************************************************************************
Értékelés: 3,8/10 pont (ISTST szám)
A BRAND bevésése (Imprinting) – 3/10
A forgatókönyv és/vagy a történet (Script) – 3/10
Az igazság faktor és/vagy a valós érték (Truth) – 4/10
A látvány (Scene) – 4/10
A technika (Technology) – 5/10
{mxc}