Süketség IV.
A riporter itt szinte kikérve magának értetlenkedik egy válaszreakción mert nem tudja, csak az számít, ahogyan a kérdését értik, s nem az, ahogyan azt ő gondolta. Ez elsősorban az ő felelőssége, és ha riporterként nem érzi meg, mi az adott helyzetnek megfelelő dramaturgia, a hibát magában, riporteri képességeiben kell keresnie.
Itt egy olyan ember élveboncolásához látott hozzá nagy gusztussal, akit éppen kettős megpróbáltatás elé állított az élet. Egyrészt szembesülés egykori önmagával, ez az emberség kérdése. Másrészt az alkotó kínzó kérdése: vajon sikerült-e a nagy elvárásoknak megfelelni, vajon sikerült-e új műalkotást létrehozni? Ha egy műalkotás megítélését befolyásolhatja a művész valamely aktuális magánéleti történése, akkor nagy baj van. Akkor lehet, hogy az nem igazi műalkotás. Mindössze ennek megítélésére kérte meg "ártatlanul" a riporter a jelenlévőket. És így mindössze egy hosszú pengéjű kést döfött a művész szívébe "ártatlanul". Hogy mennyire ártatlanul, azt lemérhetjük a művész reakciójából.
*******************************************
Az objektivitás izzadságszaga, avagy az egyenlősdi visszaüt.
Az igazságosztó. A bölcs kádi. A békebíró. Aki "jó szóval is oktat". A pártatlanul "érted haragvó". A "valld be, hogy azért te is rossz voltál egy kicsit" egyenlősdijének hamis feloldozását kínáló.
Ez az, amikor a pártatlanság és objektivitás túlhangsúlyozása a pártosság és szubjektivizmus látszatát kelti. A magunk mellett való gyáva pártosság látszatát és az ebből fakadó lényeglátást vesztő szubjektivizmus látszatát. Mert nem igaz, hogy nincs valamelyik oldal felé hajló pártosságunk. A pártatlan kérdezéshez nem kell a magunk személyes objektív és pártatlan mivoltunkat hosszú, zavaros előadásban bizonygatnunk, úgysem lesz hihető. Egyszerűen csak kérdezzünk pártatlanul, és próbáljuk a válasz esetleges ellentmondásait ugyancsak pártatlanul kérdezve következetesen kibontani.
Figyeljük meg továbbá mindkét felvezetés ügyetlen, egyik helyen sértőnek, a másikon "benyalónak" ható fordulatait.
**********************************************
********************************************
Érthetetlen értetlenség
avagy a prekoncepció csapdájában
Talán nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, az emberek többsége, ha választhatna, inkább élne gazdagabb, mint szegényebb országban. Azt hinnénk, ez trivialitás. Szemmel láthatóan a riportalany is így hitte, hisz alig leplezi megdöbbenését, amikor a riporter pont ezt a trivialitást kérdőjelezi meg. A képernyő előtt ülők többsége valószínűleg ugyanezt éli át. Figyeljük meg a reakcióképpen érkező, és az adott helyzetben abszolút adekvát, egészen primitív gyereknevelős és banános hasonlatot.
(Itt is példákat láthatunk továbbá a gyötrelmesen lassú, túlzottan bonyolult, hosszú kérdésfeltevésekre.)
***************************************
Érthetetlen értetlenség
avagy a prekoncepció csapdájában
Nagyon érdekes példa a szinte megingathatatlan prekoncepcióra. Ugyanis csak úgy érthetők a kérdező minden logikát nélkülöző következtetései, ha feltételezzük, erős prekoncepcióját szeretné mindenképpen igazolva látni. A prekoncepció az adott példában a következő:
A kormányoldal önkényesen titkosított, és tendenciózusan kiválogatott bizonyítékokkal érkezik egy parlamenti bizottsági ülésre, ahonnan azok mégis kiszivárognak. Ráadásul ami kiszivárog, az is többféleképpen értelmezhető.
Ezeket kívánja most a kérdező az igazság bajnokaként a meghívott illetékes fejére olvasni, és így őt mindenképpen sarokba szorítani. Alapvető hiba, a nevetségessé válás veszélyével.
A riporter, anélkül, hogy a meghívott egy szót is szólt volna, prekoncepciójának megfelelően máris minősítésre ragadtatja magát. Nem a tényeket próbálja feltárni, hanem egy általa elképzelt szituációban tanúsított, ugyancsak általa elképzelt negatív magatartást kér számon rosszallóan a riportalanytól.
Érthetetlen értetlenség
avagy a prekoncepció csapdájában
A riporter felkészületlen. Nem tudja, hogy a titkosítást bizonyos esetekben törvény automatizálja, és nem tudja, ami pedig ekkor már sajtóhír volt, hogy a titokgazda oldott fel ebből bizonyos részeket. De nem is az a baj, hogy nem tudja, hiszen sokan nem tudhatják még a nézők közül, hanem úgy tesz, mint aki tudja "merre hány méter", és ennél fogva teljes joggal értetlenkedhet.
És még mindig nem érti prekoncepciójától elvakítatva, hogy a titkosítás bizonyos esetei törvény által automatizáltak, és csak gondos mérlegelés után oldható fel ez alól az így szerzett információ. Köti az ebet a karóhoz. Pedig mi nézők, akiknek ő a nevében beszél, már régen értjük.
Itt már nemcsak a meghívottnak esik le az álla, hanem nekünk, nézőknek is. Tehát amikor valaki azt mondja, hogy valakik valamit ne csináljanak, akkor az "ex pressis verbis" azt jelenti, hogy csinálják. Na persze, ha a prekoncepció azt parancsolja, hogy ez igenis többféleképpen értelmezhető?
Na jó. Próbáljuk meg elképzelni hát azt a képet, amit a prekoncepció sugallhat. Adva van egy magányos rendőr, aki észleli, hogy a többiek rossz irányba nyomják a tömeget. Mit sem sejtve ennek szándékosságáról, kétségbeesve próbálja figyelmeztetni a kollégákat, hogy ne tegyék. Vagy azt tetszik tán sejtetni velünk tisztelt meghívott úr, hogy ez a rendőr rosszul látta? Netán be volt rúgva? Az a legkevésbé sem zavarja riporter urat, hogy itt parancsnoki utasítások hallhatóak, tehát nem esemény követés, hanem esemény irányítás folyik.
Íme tehát a prekoncepció összefoglalva. Mintha a megelőző beszélgetés meg sem történt volna.
Tudomásul kell venni, hogy a riportalany azért került meghívásra, mert ő úgynevezett információbirtokos, a riporter pedig valamilyen vonatkozásban információ hiánnyal bír az adott témával kapcsolatban. Még akkor is eszerint kell viselkednie, ha véletlenül ő is szakértője a dolognak, hisz ő a laikus nézők képviselője. Illik tehát kellő tisztelettel és nyitottsággal viseltetnie az információ birtokos iránt. Ez persze nem jelenti azt, hogy ha a válasz érthetetlen, vagy ellentmondásokkal terhelt, ne törekedjünk nyílt, pontosító kérdések feltevésével a tisztázásra. De a prekoncepciónak itt semmi helye sincs.
Összefoglalva
-
Műfajértelmezés
-
Ez házigazda - vendég szituáció, tehát riport, interjú, méghozzá közszolgálati elvárásoknak megfelelni kívánó.
-
-
Szerepértelmezés
-
Az előbbiből következően a házigazda nem játszhat mellérendelt, egyenrangú szerepet a meghívottakkal sem megszólalásainak hosszát, sem azok tartalmát illetően. A riporter NEM BESZÉL! BESZÉLTET! És moderál. Mindig a vendég a kompetens helyzete szerint, a házigazda nem az minden valószínűség, de legalább szerepe szerint. A házigazda engem, a laikus nézőt képviseli, és csak ennek megfelelően lehet esetleg "kekec", értetlen. Feladata az információszerzés, a tényfeltárás, a tisztázás, a logikai ellentmondások feloldása, sorsok, élethelyzetek lényegkiemelő bemutatása.
-
-
Felkészülés
-
A felkészülésnek mindig percre késznek kell lennie. Nem elég tehát egy-két nappal a riport előtt kipipálni a vonatkozó információgyűjtést, közvetlenül előtte is tájékozódni kell, ha lehet. Azonnal hiteltelenné válhat a kérdező, ha a néző már "előrébb tart" információbirtoklásban nála.
-
-
Hozzáállás
-
Tisztelet - nincs magázás, és nincs keresztnéven szólongatás. Csak önözés van és teljes név. Természetesen mehet a tegezés, ha a néző számára is nyilvánvalóvá tehető annak oka. Továbbá a meghívott, illetve a néző sohase érezheti azt, hogy hangvételünk tiszteletteljessége nem egyforma mértékű minden meghívott esetében.
-
Partnerség - a riporter nem hogy nem fölényeskedhet a meghívottal szemben, hanem befogadóként viselkedve kifejezésre kell juttatnia legalább a metakommunikáció eszközeivel, hogy örül, mert a meghívott elfogadta őt beszélgető partneréül. És ebből a szempontból mindegy, hogy a vendég rablógyilkos, vagy földre szállt angyal. Ha nincs partnerség nincs valós párbeszéd, és ha nincs valós párbeszéd, értéktelen a műsor.
-
Ráhangolódás, empátia - ha a riporter "idegen testként", porcelánboltban mozgó elefántként viselkedik az interjú közegében, akkor sérti mind a meghívott, mind a néző emberi méltóságát. Ha komolyra veszi a komolytalant és fordítva, ha állandóan idétlen és meggondolatlan megjegyzések csúsznak ki a száján a poén kedvéért, akkor nem alkalmas erre a feladatra.
-
Türelem és moderálás - a válaszadó rendszerint valamilyen logika mentén építi fel mondandóját, amely egy konklúzió felé vezet, és amely struktúra a felvezetésből legtöbbször látszik is. Ha ezt nem ismerjük fel, vagy felismerjük, de nincs türelmünk kivárni a konklúziót, és közbeszólásunkkal megtörjük a válasz ívét, akkor kínzó hiányérzetet hagyunk, illetve esetenként dühöt gerjesztünk a nézőben. Nem leszünk képesek továbbá az esetleg valóban terjengősnek mutatkozó választ a konklúzió felé moderálni.
-
-
Helyzetértékelés, dramaturgia
-
Ahogy halad előre a riport, a riporter, illetve a vendég, vagy vendégek, egyféle helyzetbe, mégpedig ha tetszik drámai helyzetbe kerülnek, amelynek a dialógusai épp ott íródnak. A riportert felelősség terheli abban, vajon e "kamaradarab" értékké válik pici katarzissal a végén, vagy ócska színjátékká silányul. Érzék kell hozzá, a gyakorlat is segíthet, de van akinél úgy látszik az se.
-
-
Kérdezéstechnika
-
A kérdés legyen egyszerű, jól érthető és célratörő.
-
A kérdés legyen nyitott és nem eldöntendő. Milyen alapon kínál fel válaszlehetőségeket a laikus riporter a meghívott profinak?
-
A kérdezőnek úgymond "nyitott előítélettel" kell rendelkeznie a téma vonatkozásában, azaz amúgy is elkerülhetetlenül meglévő előítéletét sohasem kommunikálhatja, az csak legfeljebb kérdéseinek kezdőpontját befolyásolhatja. Mindig kész kell lennie továbbá előítéleteinek feltétel nélküli és azonnali feladására.
-
-
Beszédtechnika
-
Artikuláció - talán ezzel van a legkisebb baj. Legyen tiszta, érthető.
-
Dinamika - a ritmus ne legyen lassú, vontatott. Ne keltse azt az érzetet, a kérdező most nem is tudja, mi legyen a következő kérdés. Gondolkodnia kell. Sok a nyökögés, az őzés, sok a félbehagyott mondat. Ez nem a lazaság, kötetlenség látszatát kelti, sokkal inkább a bizonytalankodásét, a felkészületlenségét.
-
-
Testbeszéd
-
Ülő Buddha. Főleg a testesebb riporterekre jellemző, vagyis voltaképp a testükkel nem beszélnek, a testük hallgat. Ez nem olyan nagy baj, nem vonja el a néző figyelmét, csak az un. értő, aktív hallgatás eszközeit szegényíti a riportalany felé.
-
A bölcs uralkodó. Nagy fotelben hátradőlve, keresztbe tett lábakkal ül, kezeit szétnyitott ujjakkal összeteszi, esetleg állát támasztja. Rosszabb esetben körmeit nézegeti. Megértő és jóságos, ahogy ez a népéről gondoskodó uralkodóhoz illik. De felettünk álló. De ha nem is az, mindenesetre kompetens. Nagyon kompetens. Ezt sugározza e póz. "Égéskor" különösen nevetségessé teszi viselőjét. Oldjuk, ha lehet.
-
A testbeszéd fejezzen ki érdeklődést, kíváncsiságot, nyitottságot, befogadó készséget. A mozdulatok, a testtartás a befogadó felé irányulnak, nem pedig hátradőlve, elutasítást sugallva elhajlanak. Persze nem "rámászva", hanem csak jelzésszerűen.
-